"Öreg-diákok" sorozat 2015.11.

Iskolánk Diákönkormányzatát segítő tanára, Képiró Ágnes kezdeményezésére új sorozatot indítunk a 2015/2016-os tanévtől.

Iskolánk volt diákjait szólaltatjuk meg honlapunkon, facebook oldalunkon.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának címzetes főjegyzője, Dr. Korsós Ágnes 1968-72 között – az akkor még Frankel Leó nevét viselő – intézményünk diákja volt. Az azóta főleg közigazgatási szférában tevékenykedő és ott igen szép karriert befutott főjegyző asszonyról kevesen gondolnák, hogy valaha közel sem volt mintadiák, és az akkori évek egyik leghírhedtebb osztályában tanult. Erről és az azóta elért sikereiről egyaránt olvashatunk az alábbi sorokban.

 

 

 

  • Mikor volt intézményünk diákja, miért éppen az akkori Frankel közgazdasági képzését választotta?

1968-72 között voltam Frankeles diák, Szabó János tanár úr osztályában, a b/-ben. Heten vagyunk testvérek, édesapám vasutas volt, édesanyám háztartásbeli, így nem igazán „dúskáltunk” az anyagi javakban. A szüleim azon voltak, hogy mindegyik gyermeküknek legyen szakma a kezében, majd azt követően, ha még kedve van, ki-ki képességei szerint tanuljon – már munka mellett – tovább. Így esett a választás az akkori Frankel Leó Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolára, ahol az érettségi mellett szakmai képesítést is lehetett szerezni. Később egy kivételével mindegyik testvérem elvégezte a középiskolát, egyik fivérem szintén jogász végzettséget szerzett. Érettségi után néhány év kihagyással, ezen a pályán próbáltam tovább tanulni, azonban az egyetemi felvételim – amelynek kétszer is nekifutottam - nem sikerült, így letettem arról, hogy közgazdász legyek.

 

  • Milyen szakmai és emberi tapasztalatokkal gazdagodott középiskolai tanulmányai során?

Szakmai tapasztalataim igen vegyesek. Tanáraim közül többen tanították testvéreimet is, és miután különbözőek vagyunk, képességeink is különböznek, viszont volt olyan, aki általánosított, ez sokszor elvette a kedvem az adott tantárgy tanulásától. De például a matematikát Kormányosné Gizi néni szerettette meg velem, mint ahogyan a statisztikát Kárpátiné Piri néni. Ugyanakkor elmondhatom, hogy profin megtanultam söprögetni, hiszen az első évben, minden második héten, szakmai gyakorlaton más munkát még nem igazán bíztak ránk. Ez persze másodiktól már megváltozott, de az első év tapasztalatai meghatározták, az érettségi után biztosan másik munkahelyet keresek.

Persze a diákévek nem csak a tanulásról szóltak, legnagyobb film-élményeimet, Kovács István tanár úr MOPRESSO-inak köszönhetem, de abban is közrejátszott, hogy a mai napig megmaradt a történelem iránti érdeklődésem.

Mindemellett persze megtanultam, hogy az emberséget nem a külsőségek határozzák meg, hanem belső értékeink, cselekedeteink. Ma is hálával gondolok osztályfőnökömre Szabó János tanár úrra, hiszen neki köszönhetem azt, hogy úgy-ahogy, de nappalin leérettségiztem, és nem hagytam félbe a középiskolai tanulmányaimat.

 

 

  • Amikor felkértük Önt interjú adására „öreg-diák” rovatunkba, említette, hogy "nem volt mintadiák" és az osztálya is hírhedt volt. Fel tud-e idézni emlékezetes pillanatokat diákkorából?

Ez a kijelentésem abból adódik, hogy sajnos buta módon négy évig abból éltem, amit az órán hallottam. Mai ésszel már nem tenném, és nem is értem el azt a célt, amit szerettem volna a nem tanulással elérni. Mellette persze benne voltam a legtöbb diákcsínyben.

Az én diákkoromban, ha beírást kaptunk, vagy tiszteletlenül viselkedtünk tanárainkkal, általában szüleinktől is megkaptuk a büntetésünket. Nem volt divat, hogy a szülő berohanjon az iskolába és felelősségre vonja a pedagógust, amiért meg merte büntetni a szabályokat megszegő gyermekét. A mi „rosszalkodásunk” tehát igazodott ahhoz, hogy azért lehetőleg ne menjen túl azon a bizonyos határon, ami akár kicsapást is jelenthetett volna, bár volt olyan esemény – amelyben néhány fiú osztálytársam vett részt, - amely már súrolta a lécet, de ez nem az én történetem.

Mi még rendszeresen jártunk szeptember utolsó napjaitól mezőgazdasági munkára. Volt, hogy szüreteltünk, volt, hogy paprikát, paradicsomot, almát kellett szedni. Egyik alkalommal egy olyan paradicsom táblába állították be osztályunkat, amelyből közvetlenül előttünk már leszedték a legtöbb érett paradicsomot, így nem lévén dolgunk, paradicsom csatát rendeztünk, aminek az lett a következménye, hogy az egész osztály, büntetést kapott. Persze, ehhez az is hozzájárult, hogy Goldmanné Erzsike néni volt a kísérő tanárunk és néhány „lövedék” Őt is eltalálta. Akkor még nem épült meg a fölszinti folyosó jobb oldali udvari terme. Korábban az a rész, az új szárny építkezésének felvonulási helye volt, és a föld tele volt tégla-, cserép-, egyéb építési törmelék darabokkal, és azt a feladatot kaptuk, hogy ássuk fel a területet. Ez azt jelentette, hogy előbb össze kellett szedni a törmelékeket, hiszen ásni csak a földet tudtuk. Sokáig tartott, amíg tanítás után délutánonként elvégeztük a feladatot.

Persze volt olyan is, amikor egyik kedvenc tanárnőnket – Dr. Molnár Istvánnét - megtréfálandó, a dupla óra második órájáról, amely az utolsó óra lett volna, elmentünk. Sajnos néhányan, akiknek még maradniuk kellett délutáni foglalkozás, vagy egyéb ok miatt, ott maradt, és a tanárnő összeszedte a maradó 5-6 osztálytársunkat, - hiába próbáltak elbújni - megtartva az órát, mi többiek pedig igazolatlan órát kaptunk. Életem egyetlen igazolatlan órája volt.

Nekünk kötelező volt május 1-jén felvonulni, viszont erről mindig „ellógtam”. 10 évig népi táncos voltam, és ezen a napon mindig a táncosokkal vonultam, illetve táncoltam végig az utat. Szerencsére ezért sosem kaptam büntetést.

Ma is őrzöm a harmadikos ellenőrző könyvemet, amely tanúsítja, hogy félévkor bizony orosz nyelvből Dr. Gazdapusztai Gyuláné Zsóka néni kénytelen volt megbuktatni, mivel a félév lezárása előtt egy héttel derült ki, hogy egyetlen jegyem sincs abból a tárgyból. Valahogy mindig hiányoztam dolgozatírásokkor.

 

 

  • Életpályája, későbbi szakmai előmenetele során mennyire hasznosította az Eötvösben szerzett tapasztalatait?

Képesítésem szerint könyvelő, tervező és statisztikus lettem volna, de úgy alakult az életem, hogy ezekre az ismereteimre csak közvetve volt szükségem. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy szerencsés döntés volt a későbbi pályámat illetően, hiszen a közigazgatásban előbb irodavezetőként, később jegyzőként is jó jött a közgazdasági ismeret. Ennek köszönhetem, hogy a költségvetések kapcsán nem „analfabétaként” néztem a vonatkozó tudnivalókra.

Ugyanakkor komoly hasznát vettem gépíró ismereteimnek is, – egy évig kötelező tárgyként tanította a gépírást Keményné Ila néni – amelyet a kötelező éven túl, még fakultatív órán is tanultam, így ma is „vakon írok”. Az „asdf, gh kimarad, jklé, á kimarad” még álmomból felébredve is megy. A gépírás segített abban is, hogy amikor olyan munkám volt, amelyben összeadó gépet kellett használnom, azon is „vakon” tudtam a sokszor hatjegyű számsorokat beütni. A mai generációnak semmit nem mondanak ezek a nevek, és a méretüktől nevetőgörcsöt kapnának, de nagyon szerettem annak idején az OLIVETTI és az ASCOTA összeadó gépeket, amelyek csak alapműveleteket tudtak, de jelentősen meggyorsították a munkánkat, még akkor is, ha csak a CALKUREX mechanikus gépet használtuk.

De elmondhatom azt is, hogy érettségi után több évig korrepetáltam matematikából ismerőseimet, aminek azért van külön érdekessége, mert a jegyeim alapján nem brillíroztam a négy év alatt ebből a tárgyból, az érettségim is kettesre sikerült, de ennek ellenére megszerettem, és még évekig foglalkoztam vele.

A szakmai hasznon túl a magammal vitt irodalom szeretetem is tovább erősödött, hiszen Sós Enikő tanárnő irodalmi körében megismert művek, a versek iránt máig ható szeretetet eredményeztek, amire Kis Mária és Balogh Imre pedagógusaim is rásegítettek.

 

 

  • Az érettségi megszerzése után maradt-e valamilyen - akár máig kiható - kapcsolata az intézményünkkel?

Természetesen a mai napig odafigyelek az iskolával kapcsolatos hírekre, eseményekre, de közvetlen kapcsolatom – főleg a fenntartó váltás óta – nincs magával az intézménnyel, leszámítva természetesen az öt évenkénti találkozók osztályfőnöki óráit, ahol találkozhatom a még élő tanáraimmal: Kollárik Józseffel, Csorja Idával, illetve a korábban említett pedagógusokkal. Inkább személyekre korlátozódik a kapcsolatom, hiszen nem olyan régen még aktív oktatóként dolgozott az intézményben, középiskolai barátnőm Váradi Istvánné Margitka, de szívesen forgatom Kovács tanár úr helytörténeti munkáit is. Közvetett módon kapcsolatban vagyok Molnárné Julikával is, hiszen a férjével együtt dolgozunk. Korábban szintén munkatársam volt tervezés tanárnőm Benő Erzsébet, de természetesen egykori igazgatómmal, Nagyillés Mihállyal kapcsolatos híreket is figyelemmel kísérem.

Share/Save